Legsikeresebb fogfehérítés

Legsikeresebb fogfehérítés

Legsikeresebb fogfehérítés

Fogfehérítésen voltam, gyönyörű!

Legsikeresebb fogfehérítés

Az elszíneződött fog csúnya, bár a fogak állapota ugye nem csak hiúsági kérdés. Mégis, hiába törődünk a külső megjelenésünkkel, ha az elszíneződött fogak ápolatlanságot sugallnak. A fogfehérítés, mondhatni a vonzó megjelenés egyik eszköze, amit fogaink által gyakorolhatunk a környezetünkre. Bizonyos ételek, italok  gyakori fogyasztása szürke illetve sárga színűre festi a fogakat. Az élelmiszereken kívül némely gyógyszerek is a fogak elszíneződését okozhatják.   Igen, nálunk a fogak fehérítésére már egy óra is elegendő. Az eljárást megelőzően elvégzünk egy szájhigiénés kezelést, amely során nem csak a fogkövet, hanem a fog szuvasodását okozó lepedéket is eltávolítjuk. A fogkő eltávolítás során az ultrahangos készülék fájdalom nélkül távolítja el a lerakódott lepedéket, elszíneződéseket és fogkövet, miközben vízzel mossa, hűti a fogakat. Ez a kezelés egyáltalán nem fájdalmas!  A fogak polírozását követően, a leszárított fogfelszínekre a frissen összekevert fogfehérítő anyagot ecset segítségével 2 mm vastagságban felhelyezzük. Ezt követően az anyagot egy aktiváló berendezéssel, 10 percen keresztül megvilágítjuk.  A beállított fehérítési program során, amely hatszor 10 percet igényel, 1-1 perces megvilágítási ciklust 30-30 másodperces „pihenő” szakasz követ, az eredmény pedig, már 1 óra elteltével is rendkívül látványos.

Legsikeresebb fogfehérítés

Miért válassza valaki a Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelőt? A Fehérgyöngyben a fogfehérítést egy egyedülálló és forradalmian új technológiával, a világon „power bleaching” néven ismert eljárással végezzük. Ez egy, a ma ismert leghatékonyabb fogfehérítési módszer, semmilyen fájdalommal és kellemetlenséggel nem jár együtt. Nem kell lecsiszolni az elszíneződött fogakat és a tévhittel ellentétben a fogfehérítés a fogzománcot sem károsítja, ráadásul mindössze egy órát vesz igénybe. Az elmúlt húsz év fogfehérítéssel kapcsolatos hiedelmeivel ellentétben, szakmai szemmel nézve bátran mondhatom azt, hogy a fogfehérítés az egyetlen módszer, amellyel a fogak, a fog szöveteinek eltávolítása nélkül kaphatják vissza egészséges színüket.

Legsikeresebb fogfehérítés

Keresse fel a Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelőt, mi mindenre figyelünk. Nincs fájdalom, csak gyönyörű eredmény!

Telefonszám: 06-20/243-41-75